2010. július 16., péntek

Ahol nem változik a világ A jemeni nők helyzete

Jemen mostanában gyakran szerepel a hírekben, s a világpolitika úgy kezeli, mint a terror elleni harc új terepét. A jemeni hétköznapok azonban változatlanok: A rendkívüli konzervatív, és vallásos társadalomban, a nők többsége analfabéta, a kislányokat pedig már gyerekként







eladják feleségnek.A főváros ,Szanaa egyetemi hallgatóinak fele, mégis nő.A népszabadság tudósítója olyanokkal is találkozott közülük, akik társaik érdekeit védik.

Megszámlálhatatlanul sok koromfekete folt suhan el mellettem,a szanaai egyetem aulájában.Egy egy kíváncsiskodó szempár ugyan elővillan, a sötét textília alól,és pár percig rám mered, de aztán ijedten záródnak a szempillák, és eltűnnek a tekintetek.Ám az egyik " fekete folt" egyszer csak odalép hozzám, s megkérdezi miben segíthet. Jemeni szokás szerint, a lánynak csak a szeme látszik ki, a nikáb/arcot is fedő textil/ és a baltu/ egész testet fedő ruha/ mögül, és a 25Celsius-fokos meleg ellenére kesztyűt visel. Abír huszonhat éves politológus PhD- hallgató, és tanít is. Apja engedélyével otthonában is meglátogathatom.


ÉLETÜK NAGY PILLANATA

Hét lány és hét fiútestvére közül, Abír az első a családban, aki egyetemre jár.Nővérét tizennégy évesen adták férjhez, de az apa, akinek a helyi szokásoknak megfelelően két felesége van, megbánta a siettetett házasságot, s úgy döntött, kisebbik lánya legyen diák. Abír azért is vállalja a konzervatív öltözetet,nehogy azt mondják róla,hogy túl fiatal a tanításhoz.Később szeretne majd külföldön tanulni: Európába vagy Amerikába készül.Abírék otthonában, a lányszobában megszabadulnak, a testet, szemet,eltakaró öltözettől, s így folyik tovább a beszélgetés, farmerben vagy melegítőben.Előkerülnek nővére esküvői fotói. Életük nagy pillanata ez.A képeken csillogó ruhákban, erősen kifestett, arany ékszerekkel feldíszített nők mosolyognak.Szeretném ha művelt lenne, s nem szempont a gazdagság, közli Abír saját feltételeit.Abír a jemeni nőtársasághoz képest meglehetősen szabad életet él. Számára a férfiakkal való találkozás teljesen mást jelent, mint nekünk. Egyenlőre egyetlen férfi van az életében, imádott apja.Mikor megkérdezem a randizgatásról, azt válaszolja:Minek találkoznék titokban férfiakkal? Ahol titok van ,ott bűn is van!


"NÉZD MEG A SZEMÉT!"

Pedig Jemenben a férfiak, ugyanúgy megnézik a nőket, mint bárhol a világon.Mikor egy férfiismerősöm azt mesélte, milyen szép lány Abír kicsit hitetlenkedve kérdeztem tőle, honnan veszi ezt,hiszen nem is látta? Egyáltalán honnan tudja ,hogy melyik lány melyik?Erre ő hasonlóan elképedve kérdez vissza:-De hát nem láttad a szemét, és a keze is sokkal finomabb


A JEMENI LÁNYOK NEM RANDIZNAK

A középosztálybeli Abír, és a hozzá hasonlók helyzete kivételes. A jemeni nők hetven százaléka, ugyanis analfabéta.S bár a szanaai egyetem hallgatóinak fele nő, ahogy a legtöbb végzős, ők sem találnak munkát. -A kormányzat nem viszi túlzásba a nők foglalkoztatását. -mondja dr.Raufan, a Kulturális Fejlődés Programok alapítvány elnöknője. A legtöbb lány az alapképzéseket sem fejezi be, mert a családoknak általában egy gyermek taníttatására van pénzük, s azt a fiúra költik.-akinek egyáltalán van esélye állásszerzésre. A lányok többségében fel sem merül,hogy képezniük kéne magukat.Az okok változók:a lány férjhez megy, elfogy a család pénze.A szervezetnek több programja van, melyekben a lányok üzleti terveinek kidolgozásában,majd megvalósításában segítenek, angolt, és számítógépes ismereteket tanítanak, aktivistákat képeznek ki, akik aztán az emberi jogokról, s a nők jogairól, próbálják meggyőzni környezetüket.A munkanélküli, céltalan fiatalokból kiválóan tudnak toborozni, a Nyugat elleni harcra felszólító iszlamisták. Jemen továbbra is elzárt a külvilágtól: Mindössze két millió mobiltelefon van a 24 milliós országban. A tanult nők pedig magukra maradnak. nem találnak magukhoz illő, hasonló képzettségű felvilágosult férjet. Úgy tűnik: a családot, társaságot, a gyermekvállalást adta fel, azért mert nem hajlandó engedni az igényeiből.Nem kapok levegőt ha nikábot kell viselnem, mondja Abír. Külföldön csak egy fejkendőt visel, de itthon megszólnák, ha levetné a nikábot.A muszlim országokban nagyon erős a közösségi nyomás, a látszat fontossága nagyon erős. Abír apja felvilágosult, de még így is engedélyt kell kérnie apjától, bátyjától, ha egy férfival akar találkozni. Így is ismerősök hívogatják az apját, tudja -e mit művel a lánya? A nyomorgó pénztelen családapáknak, megéri férjhez adniuk, pubertáskort elhagyó lányukat.Falun inkább az számít, hogy álljon munkába, legyen hasznára az új családnak,viszont van olyan, akit rendszeresen megerőszakolt harmincas férje. A Seyaj nevű szervezet, főleg az ilyen lányoknak nyújt segítséget.Eddig többször sikerült megakadályozniuk, hogy gyerekeket vegyenek el, felnőtt vagy tinédzser férfiak.A szervezet, törvények hiányában, csak a család, a szűkebb környezet meggyőzésére hagyatkozhat.Tehát nem csak a jövő, hanem a fanatikus múlt is az, amivel, meg kell birkóznunk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése